2012. december 29., szombat

# 409 Karácsony

Gondoltam még így Szilveszter előtt írok egyet a Karácsonyról.
Bár már nem annyira van olyan feelingje, mint régen volt kiskoromban.
Amúgy így néz ki a fánk, műfenyő. Előző évben mindig a nagyot állítottuk fel, de az sok macerával járt, meg bútortologatással, úgyhogy vettünk egy kisebbet és ebben az évben azt használtuk.


Nem is kértem semmi ajándékot, már van minden szirszarom, szóval mit kérjek? Oké pénzt adtak, de azt sem vártam el. Magamat viszont megajándékoztam egy jó kis laptoppal, a fizetésemből vettem.


Sokat nem rajzoltam mostanában, azonban mivel előző évben is csináltam karácsonyos rajzot most sem hagyhattam ki :D Most nem dolgoztam ki olyan komolyan, inkább viccesre és chibisre akartam elkészíteni, ami sikerült is :D Na meg minden ismerősöm akit rárajzoltam magára ismert xD


Haverom Szabolcs hazajött Németorszából és egyik napon összeültünk 5-en és megittuk a sört, amit ő hozott ajándékba németből. Kajak finom íze volt, az itteni sörök jó szarok hozzá képest XD Én aznap még be is mentem vele a városba sörözni, de nem volt nagy szám, kevesen is voltak bent.


Ma pedig meggyújtottunk csillagszórót, Picúr meg tök jól megugatta, olyan kis édes xD Meg ugrált és próbálta elkapni xDD Itt egy videó róla:

És egy kép, a két lábon álló kutya XDDD


2012. december 21., péntek

# 408. Egy hét meló

Igaz, kevésbé érdekes bejegyzés, de azért írok róla. Még jó, hogy nem halogattam a laptop vásárlást.  Vettem egy fasza Acer gépet, amit eltudtam vinni melóba. Mármint úgy értem, hogy con után pár nappal tudtam menni dolgozni, egy hétre, de úgy, hogy nem lehetett hazajönni, mert szállásra mentünk. Komáromba kellett menni megint. Eléggé szar volt ez az egy hét. Valamelyik nap könnyű volt a munka, a másiknak már keményebb és estére hulla fáradt lettem. A laptopot elvittem, hogy este elüssem az időt a szálláson, mert kb. lószar sincs ott, de nem sokat gépeztem, mert hamar lefeküdtünk aludni. Apropó alvás..alig aludtam valamit minden nap. Két szobatársam volt, az egyikük meg kurvára horkolt és nem tudtunk tőle aludni egyiken sem normálisan. Legalább 3x felébredtem egy éjszaka és nemcsoda hogy másnap eléggé fáradt voltam -.- Ez ment minden nap és minden este, kivéve az utolsónál, mert pár ember hamarabb hazament és üresedtek a szobák, így a horkolós átment másik szobába és végre kitudtam magam pihenni rendesen legalább az utolsó napra. Plusz minden este bevágtam 1-2 sört, hogy könnyebb legyen az alvás xDDD Vacsorát is adtak a szállás mellé, voltak jó kaják. Képek: ez volt a szobám és az ágyam, nem nagy valami. A munka meg ez volt, hogy ezeket összeszerelni, felállítani, rácsot feltenni stb.
na de nembaj, a pénz jókor jött, mert év végére semmim sem maradt, mert minden lóvém elment a laptopra.





2012. december 10., hétfő

# 407. Karácsonyi animecon! :D

Nyolcadikán volt a karácsonyi mondocon a Millenárisban. Már évek óta nem voltam ott, úgyhogy nem volt teljesen tiszta, hogy is jussak el oda xD Metróznom kellett, utána meg gyalog menni és kis útbaigazítások után végre megtaláltam a helyet xD Mikor bementem Réka, 7 és Andi pont a ruhatárnál voltak. A sorban összetalálkoztam Márkkal is. Ekkor már Lejlával si telefonálta, hogy mikor jön, azt mondta nemsokára ideér. Felmentünk a második emeltre, szépen a sarokba ültünk ahol a rajzverseny kezdődött. Szokás szerint megint nem rajzoltam semmi értelmeset XD Már reggel elkezdődött az ökörködés, 7 Réka arcát simizte hogy idegesítse, aztán eljátszottuk, hogy Réka lebasz neki egy pofont XDD Én 7-el elmentem körbenézni, az én kedvenc cp-sem egy maides kosztümű csaj volt, képen nem jön annyira vissza milyen szép volt, de totál beleszerettem XDDD

 7 ismét találkozott a "pajtásával", egy Pokemonnal, előző conon végig azt a jelmezest buzerálta XDD
 Már eltelt egy kis idő és Lejla még sehol, aztán egyszer csak hív és kiderült, hogy azt hitte, hogy a Hungexpoban van, mert 7 azt mondta neki még annó XDD na szép, szegény ott állt és senki sehol XDDD Aztán végülis megérkezett nagy nehezen XD Én időközben átmentem egy másik épületbe, ahonnan a conosok hozták el a héliumos lufikat és nekem is kellett :D
Visszamentem és csináltunk hülye képeket is xD pl a lufival vagy Réka combjáról, meg az evőpálcikákról xDD
 Sajna Lejlus hamar lelépett, mert átment egy másik rendezvényre. Időközben találkoztunk Szonjával és Kyokoval is. A nap folyamán Rékával kipróbáltuk a PS3-at is, bowlingoztunk meg boxoltunk rajta :D Aztán próbáltuk beállítani 7 haját is xD Pózerkedtünk még xD

 Összességében végig hülyültük az egész napot, ezt nem lehet leírni,beszéljenek a képek maguk xD Na meg a videók, mert azt is csináltunk xD Például az egymással ellenkezésről meg amikor a nap végén a héliumos lufival szórakozok, nagyon jó hangom lett tőle xD
A jegyet is levásároltam, aztán Andiét is, mert neki nem kellett semmi. Már rég kellett a Hellsing folytatása, úgyhogy megvettem az 5-6 kötetet is.
Sajna aztán fogytunk, sorba mentek haza az emberek. 7 maradt Kyokoékkal egy buliba, én viszont téptem haza, mert már alig maradt pénzem. Sajna eléggé eltévedtem hazafelé X"DD Nem emlékeztem pontosan merre jöttem gyalog és vagy 3-om utcával följebb gyalogoltam XDD
Amúgy jó volt, megint sokat röhögtem meg jól éreztem magam, csak annyiból volt rosszabb az előzőnél, hogy nem lehetett kint lenni az udvaron a hideg miatt.

2012. december 6., csütörtök

# 406 Új cikkem egy újságban és új rajzaim :)

Régebben már megjelent egy cikkem a Hihetetlen! magazinban, most pedig az Ufó magazinnak küldtem be :D nem ufókról írok benne, de illik a lap koncepciójába. Igazából a Hihetetlenbe akartam elküldeni, mert abba jobban bele illik, de ott összevesztem a főszerkesztővel XDXDD
Szóval boldog voltam, hogy megjelent a cikk, öröm viszontlátni :3

Aztán most elég termékeny voltam rajzok terén is :D Most ezekhez pár szót röviden:

Ez a romantikus kép elég nagy sikert aratott, sok mindenkinek tetszett X) A hátteret már gépen tettem be rá. Igazából csak a csaj hajának színezésével voltam el egy darabig.



Ez egy hasonló kép, csak sokkal egyszerűbb

Ezt egy külföldi lány ismerősömnek rajzoltam, akivelszoktam MSN-en beszélgetni, mert nagyon beteg és kórházban van, reméltem hogy majd örül neki. Meg is lett a hatása, nagyon bejött neki :D Az én lennék, meg ő, csak animésen XD

Ez nagyon tetszik nekem, büszke vagyok a saját rajzomra :P XDD Jók lettek a színek, a harisnyája is jó lett, szal megvagyok vele elégedve XD


Ez egy Kazári népviseletes ruhába öltözött lány. Fel is tettem a kazári suli fb oldalára :D szerencsére tetszett pár embernek


Ez csak egy egyszerű csöcsös lányka XD Hiányzik a nyár és a napsütés, hogy egy pólóba rohangáljak kint, nem pedig 5 pulóverbe meg nagykabátba, hogy ne fagyjak szét -.- Ez a rajz meg pont nyárias feelingű lett :D


Ez meg elég egyszerű kis rajzocska, Dalmának rajzoltam és ő van rajta animésen XD Az egyik képéről rajzoltam le szülinapjára :D

2012. november 26., hétfő

# 405. Új könyveim

Már írtam korábban, hogy hány darab könyvem van, meg milyeneket szeretek. ITT
Az elmúlt 2-3 hétben eléggé sokat sikerült szereznem, úgyhogy minden nap olvasok. Úgy 9 db-ot ki is olvastam már belőle, szal majdnem a felét.
Most ezeket szereztem:

Peter és Johannes Fiebag - A bölcsek köve és a Grál
Yliaster Daleth - Elveszett világok
Nemere István - Igazat mond-e Daniken?
Erich von Daniken - Az istenek űrhajósok voltak
Erich von Daniken - Ha a sírok beszélni tudnának
Erich von Daniken - A múlt a jövőről mesél
Erich von Daniken - Az utolsó ítélet már régen elkezdődött
Szőke Miklós Árpád - Szíriusz Gyermekei
David Grann - Eldorádó az elveszett város
Judyth A. McLeod - Legendás Földek Atlasza
Luc Bürgin - Régészeti rejtélyek
Csicsáky Jenő - MU Az emberiség szülőföldje
Graham Hancock - A Mars-rejtély
Michael Cremo & Richard Thompson - Az emberi faj rejtélyes eredete
Brian Haughton - Paranormális erők kézikönyve
UFÓK és harmadik típusú találkozások
A világ leghíresebb mítoszai
A világ leghíresebb szellemei
A világ leghírhedtebb démonai
A világ legnagyobb boszorkányai


2012. november 15., csütörtök

# 404. Antic Cafe koncert!!!

Végre, sosem hittem volna, hogy az egyik kedvenc együttesem ide fog jönni M.o.-ra de végül igen!:D Még a japán zenés korszakom elején őket kezdtem el hallgatni elsőnek és nagyon sok számukat megszerettem, sokszor boldog voltam ezektől a zenéktől, felvidítottak :D
Felmentem Pestre és a West Endnél találkoztam Dalmával. Amíg vártam ketten beszóltak a hajamra, ketten meg megdicsérték XD Még egy csaj is odajött, hogy szokott látni NS-en, be is mutatkozott de szokás szerint a japán becenevét mondta, amit a fax se jegyzett meg XDD Én az ilyenek többségét nem tudom megjegyezni, miért nem szólít mindenki mindenkit a saját nevén? Lacikát egyből tudja mindenki hogy kicsoda XDDD
Elég későn indultunk el Dalmával, úgy délután fél 5 körül találkoztunk. Mondtam neki, hogy nézze meg rendesen az útvonalat merre kell menni, mert a Club 202-ben még sosem voltunk. Na olyan jól megnézte, hogy még azt sem jól nézte meg hogy mivel kell menni, meg azt sem hogy hány megállót XDDD Szóval már kb. 5 ember segített nekünk, hogy merre, de mindegyik mást mondott, volt aki teljesen ellenkező irányt XD Volt, hogy teljesen rossz helyen szálltunk le, sokkal előbb mint kellett volna, de aztán csak sikerült oda találnunk XD Azért vicces volt XD
Hat óra körül értünk oda, de nem maradtunk le semmiről, még kint állt mindenki. Aztán kicsivel több mint fél óra állás után kezdték beengedni az embereket. Amúgy kajak olyan emberek voltak, hogy a büdös életbe nem láttam a 80%-át XD ismerős csak pár volt, ezeket meg a franc tudja honnan szalajtották, de valamelyik olyan retardul nézett ki hogy nemigaz XD Viszonylag gyorsan bejutottunk, pedig elég hátul álltunk, bár mondjuk azt hittem több ember lesz, de ahoz képest, hogy Antic Cafe háát eléggé kevesen voltak :/
Szerintem ez annak is tudható be, hogy hétköznap és valakinek suli/munka, meg a jegy is 7 ezer Ft volt.
Bejutottunk, lecuccoltunk egy helyre Dalmával, aztán én még megnéztem, miket lehet vásárolni, pont olyan póló nem volt ami nekem kellett volna, azaz a Nyappy is back, csak már külföldön elfogyott.
Hát rohadt sokat kellett várni, mire elkezdődött, már akkor leszakadt a derekam XDDD

Aztán elkezdődött. Egyesével jöttek be a tagok, amin nagyot röhögtem az Yuukinak a lábán lévő két nyúl XD Amúgy ő pozitív csalódás volt, mert rühelltem a puli fejét eddig, de ugrált össze vissza, pattogott, meg vigyorgott, szal eléggé jófej volt XD Az első számoknál Takuya olyan unalmas, mosoly nélküli fejet vágott, hogy mondom kb. azt gondolja, hogy már most abbahagyná. Aztán persze mindegyik tagnak jó lett a kedve.
Játszottak új és régi számokat is, szerencsére a kedvenceimből is ment egy pár, pl. a Wagamama koushinkyouku és utolsónak ment a Smile ichiban ii onna.



Volt hogy poénkodtak is, pl. Kanon beállt szexi pózba XD Aztán próbáltak beszélni magyarul is, arról sikerült videót is készítenem :DD  Játszották a Duck no Magical Adventure-t is, ami közben Miku bolondozott és ilyen gumi kalapáccsal csapott oda a közönségnek XD Aztán a Nyappy és a Hungary ötvözetéből jött a Nyappary, amit sokszor mondtak :DD


Egyébként az volt a csoda, hogy belehetett vinni a kamerát és fényképezőt, eddig sosem lehetett egy koncertre sem, erre meg pont most An Cafera, hát kész szerencse :DD Persze csináltam vagy 9 videót, amit ide be is linkelek a poszt végére, de ezek rövidek, alig tesz ki  az egész kb.10 percet a koncertből, mert inkább élvezni akartam a műsort, mint felvenni.
Összességében nagyon jó volt :D Másfél órát játszottak, szóval nem mondhatni hogy keveset, mégis olyan fura, hogy már le is ment és elmúlt az egész. Gyorsan elment a koncert, hiába volt másfél óra. Ja és kár hogy nem jöttek le autogrammot osztani, bár volt VIP jegy is.
Egy-két ismerősöm, akinek volt VIP jegye, elmondták, hogy miket kérdeztek tőlük és pl. Bou jól van, Yuuki tartja vele a kapcsolatot, bár wtf ezen meg is lepődtem, hogy pont ő xD Aztán mindegyikük bemutatkozott és felálltak a díványról, erre Yuuki pont bebaszta a lábát az asztalba amikor ő jött XD
Mikor vége lett a koncertnek, bezárt a hely is. Dalma lelépett, én pedig maradtam NoYo-val, mert nála aludtam. Vártunk még kicsit a többiekkel, nem-e jönnek ki a tagok az autóbuszhoz, de mivel hideg volt így letettünk erről xD NoYo-nál hárman voltunk még, rendeltünk pizzát közben meg Family Guy-t néztünk, amin szakadtunk a röhögéstől XD Aztán alvás, és reggel pedig indultam haza.
Újra akarom az egész koncertet, bár Miku megígérte, hogy jövőre újra jönnek!:DD
És a végére akkor a 9 db. videó:

2012. november 6., kedd

# 403. Nippon Shoxx vs Night Of Terror - Halloween Special

Halloween alkalmából 31.-én volt újra buli Pesten a Vörös és Kék Lyukban. Erre imádok menni, mert nagyon sok ismerős megy és sokan vannak, meg a termek is össze vannak vonva :D Most is így volt, nagyon ismerősöm ott volt xD
Rávettem 7-et, hogy jöjjön el a buliba, aztán mikor a Stadionoknál találkoztunk mentünk a West Endhez hogy Niky is csatlakozzon. Ezután a szokásos helyre a Bácsis kocsmába mentünk be, ott volt már Kiyo és a barátnője, Dani, Álmos meg egy pár ember, volt akit nem ismertem xD Aztán később jött Ita meg Kriszti is. Iszogatni kezdtünk, sör, felesek stb. xD 7 a rajzait mutogatta másoknak, Álmos mondta hogy írjunk a füzetébe vagy rajzoljunk bele valamit xD 7 is megcsinálta, aztán én jöttem, már kicsit beütött a szesz és írtam vagy két oldalt, de a felére már nem is emlékszem plusz szerintem alig lett olvasható XDXD
Na ott bealapoztunk, aztán mentünk a buliba.
Kapásból egy csomó ismerős, Kyoko tesója leszólított köszönt meg minden, aztán beszélek egyik ismerőshöz, már a másik szól ellenkező irányból hogy szia Laci XD szóval csak kapkodtam a fejem XD 7-el mindenfelé szaladgáltunk. Kyoko bemutatott haverjainak és engem meg 7-et berángatott industrial zenére táncolni xD hát nekem ez nem ment, de azért rendesek voltak :D XDDD én egy robot vagyok, semmi érzékem a tánchoz xD Aztán Florival beszélgettem kint a padon, meg a tetkójáról beszéltünk :D Sakurával táncoltunk a Royzra, mert mind a ketten szeretjük , kétszer is leadták :D Aztán ott piszkáltam ilyen világítós dísszel xD 7-el néha külön vonultunk és gyerekes módon csúszkáltunk meg ilyenek xD Nettával is beszéltem, amíg ott volt Neko ott basztattak meg hülyültek, az azért vicces volt xD Az is vicces volt, mikor Fannival beszéltem, aztán mondta, hogy várjak itt, mindjárt ide hozza ismerősét, akinek bejövök, mert a leírtak alapján mondom én nem tudom ki ez xD aztán várok, mondom ki az isten lehet az és végül kiderült hogy én is ismertem XDDDD A buli végén meg 7 Bével üldögélt, én is odamentem de:
Mivel kicsit megfázva mentem fel és még hideg sört is ittam, a buli végére szó szerint elment a hangom. Nem tudtam beszélni még elköszönni is alig bírtam, mert nem jött ki  hang a torkomon XD
Úgyhogy otthon forró teázgattam és 3 nap múlva aztán már kezdett visszajönni, de elég gáz volt XD
Összességében jó buli volt, már hiányzott mert NS-en rég voltam, a múltkori conos után is jó volt, de ez sokkal jobban tetszett.
Végül buliképek: 7-el, Florival, Tsukiyoval, Miyuuval, Nettával, Sakurával, a sorrend nem számít xD






2012. október 29., hétfő

# 402. Új rajzok, képregény + Miyuuval :D

Mostanában nem szoktam annyira rajzolni, mert többnyire olvasok, de a napokban eszembe jutott, hogy van egy manga pályázat, amit ha megnyer az illető akkor kiadják a képregényét. Erre fogom beküldeni a régebbi két kész mangámat, de mondom rajzolni kellene még valami rövidebbet és neki is kezdtem egy Bibliai részlet feldolgozásának, amikor Mózes megkapja a kőtáblát. A párbeszédek közé, hogy hangulatosabb legyen bibliai idézeteket tettem, persze onnan amit épp feldolgozok. Azonban az Istent kicseréltem földönkívülire és így új megvilágításba helyeztem pár dolgot. Pl. Mikor Mózeshez Isten beszél, az nem más mint az űrhajóból a faszi, de Mózes csak a hangszórókat hallja. Vagy pl. az emberek azért nem mehetnek fel a hegyre, ("És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek"), mert különben sugárfertőzést kapnának az űrhajótól. Mikor Isten eljő, azért hallanak hangokat és minden robajt, mert leszáll az űrhajó.("Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla"). De egy pillanatra meglátják az űrhajót :D ("És láták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafir fényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég. ")Aztán Mózesnek majd azért világít az arca furcsa fényben, mert ő elkapta a sugárfertőzést, a kőtáblákat pedig majd egy az űrhajóból kijövő robotkéz adja oda neki. ("És lőn, a mikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orczájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott. ")Szerintem ötletes :D

Vannak régebbi, más rajzaim is. Bár ezt a Yu Yu Hakushot a napokban rajzoltam, régen nagy kedvencem volt az anime. A másik rajz csak sima karakterek egy lapon, míg a harmadikat Lejlusnak rajzoltam szülinapjára.



A múlt héten meg lent volt Miyuu :D Ellógta a sulit és reggel lejött. Vettünk a városba 3 üveg bort, meg egy sört és Nálunk ittuk meg xD A csoda hogy Picúr csak egyszer ugatta meg, utána meg már ott játszottak együtt XDDD Aztán délután haza kellett volna érnie Miyunak, de lekéstük a buszt -.- Na mondom addig gyerünk be a Sanciba. Aztán onnan megint eljátszottuk kétszer is, hogy visszamegyünk a buszmegbe, de mindet lekéstük úgyhogy nem is ment haza csak reggel XDXDD Sanci meg jófej volt, zenegépeztünk, ingyen adott piát is, billiárdoztunk is, az is ingyen volt, szóval faszaXD Este meg fedeztem Miyuut, hogy egyik csaj ismerősénél alszok, de fölösleges volt, mert otthon a baka kiejtette a buszjegyet és megtalálta az anyukája xd