2013. február 21., csütörtök

# 414 Harmadik manga befejezve

A múlt héten elkészültem a harmadik mangámmal. Eddig van ugye egy kb.53 oldalnyi, egy 17 oldalnyi, majd ez az utolsó elég rövidke, csak 8 oldalas one shot. Egy Bibliai történetet dolgoz fel, modern szemlélettel. Azt amikor Mózes megkapja a 10 parancsolatról szóló kőtáblákat Istentől. Én ezt átültettem sci-fi-be, nem Istentől, hanem földönkívüliektől kapja meg.
Hogy hangulatos legyen bele tettem Bibliai idézeteket is. Pl, mikor "Mózes orcája sugárzik", akkor modernül ez azért van, mert sugárzást kapott az űrhajótól, mert a közelében tartózkodott.
Amikor "Isten" nagy robajjal , kürtzengéssel jön el az emberekhez, mert ez valójában az űrhajó leereszkedése. Mikor Isten alatt meglátnak valami ragyogó "Zafírkövet" az az Űrhajó támasztó-lábai stb. és így tovább :D
A rajzolása a három mangám közül ez a leggyengébb. Na nem azért mert visszaestem rajzok terén, hanem mert eredetileg újságba akartam beküldeni, de nem akartam túlságosan is animésen megrajzolni, csak egyszerű képregénynek. Annak pedig megfelel.
Csak azért lett 8 oldal, mert ez a részletet ilyen kevéske oldallal is betudtam fejezni. Ezen kívül majd még biztos lesznek hasonló ilyen Bibliai részletek, amiket felfogok dolgozni képregénybe. A másik, hogy alig vártam, hogy elkezdjem az új mangámat, ami nácis, okkultizmusos lesz egy kis sci-fivel és tele kalanddal.





2013. február 10., vasárnap

# 413 Pesten 2.

Folytatódik az előző poszt :D Másodszorra, már két hetet voltam pesten, szóval elég sokminden történt, de megpróbálok apránként minden lényeges dolgot leírni :DD
Miután begyógyult a szemem vissza mentem Pestre, de még ott is csepegtetni kellett bele. 7 is ott volt már addigra, ő egy nappal előbb felment. Vele szokás szerint szinte minden nap megvolt a napi trollkodás meg ökörködés xD Az utcán kiabáltunk össze-vissza, a plázában ugráltunk stb. de inkább megmutatom videón, marha értelmes XDDDD
Itt van kettő vidi:





Ebből a 7 és Én videókból még a végén kis sorozat lesz xDDDD

Anettal is találkoztam egy párszor :3 Egyszer pl ketten elmentünk egy kocsmába, ahová szokott járni a sulis társaival :D Ott tök jól elhülyültünk meg dumáltunk, közben meg eliszogattunk 1-2 sört :D
Meséltünk egymásnak egy csomó dolgot, meg csináltunk képeket is :D Néha már úgy röhögtünk, hogy már piros volt a fejünk, főleg miután egyszer olyan fejet vágtam mikor fotóztunk, hogy visszanézni is szörnyű volt xd Estig jól el voltunk, de aztán Anettnak mennie kellett suliba XDD Így is késett xd





Egy másik nap cikkeket vittem el Kyoval a Hihetetlen újság szerkesztőségébe. Szerencsére elkísért, mert én nem tudtam merre van az a hely XD De együtt csak nagy nehezen megtaláltuk a nagy hóesésben XD Mivel a Margit sziget felé mentünk, így Kyonak eszébe jutott, hogy menjünk ki arra felé, mert már régen volt, így egy másik napon el is mentünk. Körbejártuk vagy kétszer, még úszóbuszt is láttunk, valamint vagy kétszer dobtam is egy bazi nagy hátast, ja ás röhögtünk egy-két kocogó futásán is XDDDD




Egy másik nap megint Anettoztam XD Most vele és a barátaival, szobatársaival mentem el kicsit iszogatni. Sajna abba a kocsmában nem volt hely, ahová vele mentem egyedül, annyian voltak o.o Úgyhogy elmentünk, egy másik helyre. Ott is hülyéskedtünk, meg dumáltunk, Anettka nagyon hamar bebaszott XDDD Hát az ismerőseivel keveset dumáltam, de jó fejnek tűntek :D Inkább Anettal húzódzkodtam meg a sarokba, nekem néha nehezen megy az ismerkedés, mert nem tudok mit mondani xd




Aztán elérkezett az NS napja, először nem tudtam, hogy menjek-e buliba, mert nagyon-nagyon kevés pénzem maradt, már kajára is alig volt XD De végül rávettek, majd aztán én vettem rá 7-et, mert neki sem volt kedve menni. Erre a bulira vissza jött Ita is (mert ő időközben kiköltözött az albérletből), mert ezen a bulin ünnepelte a szülinapját. Buli előtt elmentünk a bácsis kocsmába is, jött Niky is. Bepróbálkozott nála egy csaj, aki szerintem leszbi volt, na meg teljesen fiúnak is nézett ki még a nevét is megadta neki, meg az elérhetőségét xDXDD Szóval egy ideig ott söröztünk, csináltunk képeket, én direkt hülye fejet vágok, amin 7-el vagyok rajta XDD aztán sajna bezárt a kocsma.





Hát a buli...sajna életem egyik legunalmasabb Nippon Shoxxja volt :"DD Alig voltak emberek, komolyan mondom, akkora volt a tömeg egész este, mint amikor vége van máskor és már sokan mennek haza..na ismerős az meg most alig volt, kb. csak azok akikkel mentem, de összetalálkoztam Nearrel is, őt már nagyon rég láttam, meg ott volt 7 ismerőse Buksi is XDDD Annyi pozitívum volt benne, hogy véletlenül összetalálkoztam én és 7 a volt rajzsulis osztálytársunkkal, Klaudiával és vele dumálgattunk egy kicsit :D Szóval ennyi, hajnali 3 körül haza is léptünk, mert meguntuk.







Az utolsó napokban próbáltuk elütni az időt minden hülyeséggel. Azaz én,7 és Anita. Rajzolgattunk, horror/thriller filmeket néztünk. Megnéztük a Resident Evil 2, Ideglelés Csernobilbant, Grave Encounterst. Megnéztünk egy szar "horrort". 7 kiment wc-re én meg utána lopóztam a vaksötétbe és elbújtam XD megy a mosdóba,felkapcsolja a lámpát, jönne ki és kiugrottam elé hogy WÁÁÁ és akkorát ugrott vissza meg felkiáltott hogy majd beszart XDDDDDDDDDD Mi meg utána Anitával a röhögéstől XD Voltunk Tescoba is trollkodni. Útközben találtunk egy elől összetört autót és azzal pózoltunk, mintha mi basztunk volna bele egyet XD




Mikor beértünk a Tescoba, máris elkezdődött a hülyéskedés. Én felpróbáltam egy női párducmintás felsőt, nagyon gayül állt XDDDD Szórakoztunk a plüss kutyákkal, képeket csináltunk velük, na meg egy jó videót is XD Ismét 7 és lacika következik XDD







Az utolsó napokban 7-el animéztünk, valami bolond ecchit néztünk, de azt is elbaromkodtuk XD Aztán mutattam neki egy japán modell csajt, na azóta is szerelmes bele, a neve Ai Shinozaki, na persze igen, nekem is igazi álomnő XDD



Aztán a lakásba került egy kutya is ideiglenesen, és utolsó nap meggyömöszöltük a kis cuki fejét, játszottunk vele, labdáztunk meg ilyenek. Amúgy néha tök úgy nézett ki, mint egy pingvin, mert olyan hosszú ideig tudott két lábon megállni majd pedig abban a pózban le is gugolt xDDD




Összességében kibaszottul jól éreztem magam ezalatt a két hét alatt, és alig várom, hogy újra menjek, csak alig akartam hazajönni xD Most itthon vagyok, cikket írok, befejeztem egy one shot képregényem, ami nagyon rövidke lett, aztán majd megyek is vissza.
Nah bye-bye~~~