2013. december 19., csütörtök

# 432. - Karácsonyi Mondocon

Mint minden évben, most is a Millenárisban volt megtartva a karácsonyi con. Szerintem a Hungexpo sokkalta jobb hely, ott a csarnokok külön vannak választva, itt meg minden egy bazi nagy teremben van és így mindenhol egybemosódnak a hangok is. Van egy emelete, oda szoktunk általában felcuccolni, most is ezt csináltuk. Lilivel és barátnőjével indultam el.
Lilivel megvetettem egy szemüveget, azt mondták ogy nagyon jól áll és már nekem egy ideje kellett egy ilyen :D Azért mert tetszik, nem azért mert fél éve minden szarházi ezt hordta divat miatt. Vettem új farmert és bakancsot, felvettem az új kedvenc csíkos pulóverem, átfestettem a hajam és ennyi a new look xD Mellesleg a hajammal jól elszenvedtem, először szőkét akartam de nagyon rikító sárgásra fogta be, úgyhogy kénytelen voltam barnás szőkére festeni utána.



Na mindegy, szóval megérkeztünk a csarnokba, aztán lassan jöttek a többiek is, megjött Totya, 7 és hozta az ismerősét, Krisztit is.
Egy csomó ismerősömmel találkoztam, olyanokkal is akiket ezer éve nem láttam :D
Először már mikor mentünk conra Li Nával találkoztam a mozgólépcsőn mikor jöttünk fel a metróról xD Aztán akit elsőként megláttam conon az Virág volt. Természetesen az újabb fotók most sem maradhattak el. >.< Később már Yami chanal is összefutottam.


Még con előtti este Niki is szólt, hogy jön conra, meglepődtem mert őt már tényleg ezer éve nem láttam és nem is beszéltünk. Szóval vele is dumáltam, meg megnéztem a DDR versenyen mert megkért rá :D


Később azt láttam hogy Yami és Li Na táblákkal keres, hogy hol vagyok XDDD Egyből le is fotóztam őket, olyan aranyosak voltak XD



Összefutottam Márkkal, aki jött a kis csapatunkkal át a Mamutba, mert a többiek kitalálták hogy a Mekibe akarnak találni. Végül vele már később mégse találkoztunk valahogy xD
Mikor visszamentünk a conra Lilivel császkáltam meg beszélgettünk, csináltunk fotókat rólam mert új profilképet akartam XD
Közben néha velünk volt Anett Zackyval és Bernadett is. A délután megérkezett Lejla , már azt hittem nem is jön xD


Emeséhez mentem oda néha, mert megbeszéltük hogy majd összefutunk, de folyton dolgozott a teás pultnál :D Aztán végül kapott szabadidőt, megnéztük ahogy Anett DDR-ezik. Kicsit beszélgettünk és visszakísértem, mert megint dolgoznia kellett >.<


A con vége felé a társaság körbeült és üvegeztünk. Persze elbaromkodtuk az egészet és egy csomót röhögtünk XD



Hát nem lehet mást leírni a conról. Azért lett ez ilyen kesze-kusza leírás, mert sok dolgot csináltam, de sok aprót egyben. Ott kell lenni, át kell élni, sokat írni nem lehet róla :D Meg beszélnek a képek helyettem.

Vettem amúgy egy Megami magazint, ez viszonylag új, 2013 júniusi. Ezen kívül egy hentai mangát, ami sajna angol, de majd próbálom fordítgatni XD


Aztán Lili itt volt egy pár napot, oda akartam adni a karácsonyi ajándékát, mert ő is vett nekem szülinapomra ajándékot. Kapott egy Hello Kitty plüsst, mert már régóta arra fájt a foga  :D

2013. december 10., kedd

# 431. - Új megjelent cikkem, új rajzok, új könyvek és újság szerzemény

Gondoltam az újdonságokat így egy bejegyzésbe sűrítem, nem akartam már külön írni őket, így megvártam, míg mindenem kész lesz, megérkezik és meglesz.
Megjelent a Hihetetlen! magazin decemberi száma, amiben végre benne van a korábban beküldött cikkem. Három oldal lett, a címe pedig "Életben maradt őskövületek." Elküldték persze a pénzt érte és a tiszteletpéldányt. Le is fotóztam:



 A pénzből máris költöttem, megint leárazás volt az Alexandra könyvesboltban egy bizonyos időpontig és nem bírtam ki, hogy  ne vegyek valamit :D Eme három könyvre esett a választásom, mert olcsóak voltak az eredeti árhoz képest és már korábban is kinéztem őket. :)


Elég sokat bújom hasonló témákban az oldalakat, fórumokat, ahol beszélnek róla. És az egyik hozzászólásban egy hölgy linkelt egy fotót egy ufós cikkről, egy 40 évvel ezelőtti újságból. Na én rögtön szemet vetettem rá, írtam neki, hogy megveszem tőle. :) Nem válaszolt egyből, ki is ment a fejemből és már pénzem sem úgy volt, mint mikor visszaírt, így azt írtam, hogy már nem fizetnék érte mégsem. De ő meg tök kedves volt és azt mondta ingyen elküldi csak adjam meg a címem. Nagyon megörültem neki és mondom ilyen rendes ember is van még a világon?XD Ami a legjobban meglepett, hogy amikor megjött a boríték nem egy cikk volt benne, hanem vagy 70 oldalnyi cikk az UFO jelenségről.
Igazi relikvia, írta, hogy ő örökölte és reméli hogy jó kezekben lesz nálam. Az újságcikkek 1972-es évfolyamúak az "Előre" napilapból valóak és a rovatának címe "Hallgatás fala". Akkoriban még nem bulvár és nevetséges téma volt ez a dolog, hanem nagyon is komolyan kezelték. Hát sajnos változnak az idők.


Térjünk át a rajzokra!:D
Megihletett az ufós hangulat, így készítettem is egy ilyen rajzot. Gondoltam éjszakai találkozást sokkal jobban meglehetne jeleníteni, mint hogy fényes nappalit rajzoljak, így ez lett belőle, már amennyire le tudtam fényképezni a rajzot:


Találtam a neten egy cuki maid kosztümös képet platformal, Lili is ebbe szokott járni conra, így gondoltam lerajzolom. Lefotóztam a rajz készítésének menetét: 1. A ceruzarajz 2. Kihúztam tűfilccel és a 3. A kész rajz




Amit telibe ma rajzoltam, az csak egy gyerekes karikatúra rajz. Az egyik ismerősömnek és népszerű kriptozoológusnak, Karl Shukernek születésnapja volt. Mivel úgyis unatkoztam gondoltam firkálok neki valamit és kitaláltam, hogy őt rajzolom meg körbevéve a kriptozoológiai híres lényeivel, természetesen nem portré és élethűségszerűen, hanem csak karikatúrásan. Nagyon tetszett neki és írta is kommentbe, hogy lehet felhasználja később a könyvében, blogoldalán vagy cikkében. :)


Angol gyakorlatra is járok ugye, és megkért az egyik nő, hogy rajzoljak már a kislánya emlékkönyvébe valamit. Persze meg is csináltam neki. Nem akartam kislánynak valami túl bonyolított részletes rajzot készíteni, ilyenkor jobb az egyszerűség szerintem. Mondtam, hogy rajzolok egy kislányt cica fülekkel. Hát nagyon örült neki, a kicsi azt hitte csak rá van nyomtatva a lapra vagy fénymásolva :DDD Örülök, hogy ennyire tetszett neki :D


Sajnos jobban nem tudtam lefotózni. Ha vaki nélkül fotózok elmosódott a rajz, a korvonalak életlenek. Ha vakuval fotózok tiszta, de a fény miatt hülyén mutatja a színeket, hol világosabban hol sötétebben -.-
Amúgy az angol jól megy, eddig csak az időpontok megmondásába zavarodtam bele néha. A társaság is jó, felnőttek a nagy része, de el lehet nevetgélni.


Hát ennyi lett volna most az írnivalóm. Következőleg valószínűleg a téli conról fogok, mert hogy most hétvégén az jön. Már nagyon várom, az új cuccomban fogok menni, a hajam most újra szőke lesz úgy döntöttem, "díszként" felveszek egy szemüveget, a régi SZTK-s féle nekem is jól áll. Valamint rendeltem szép kontaktlencsét, de nagyon rossz érzésem van, hogy nem fog megérkezni időre. Bár ne legyen igazam....
Nah bye-bye!~ ★