2014. szeptember 30., kedd

# 448. - Kultúr felújítás és megnyitó

Már régen írtam, lusta voltam blogolni, de ez a felújítás még bő egy hónapja történt.
A faluban elkezdték felújítani a régi kultúrházat és munkában nekünk is ebben kellett segíteni.
Történtek azért vicces dolgok: az egyik csoport azzal szenvedett, hogy felállítsa az egyik nagyobb sörsátrat. Nagy nehezen sikerült nekik, aztán erre-arra elmentek. Később jött egy nagyobb szél és az egész sátrat felkapta, úgy, hogy még a kerítésen is átesett és rá a villanypózna drótjaira XD Mivel alig maradtak ott, megfogni sem tudta senki, hogy ne repüljön el. Nagy nehezen átrakták vissza az egészet, de fel sem állították újra, csak lefektették a helyére. XD


Közben kiscicákat is találtunk fönt az óvodánál, szegényeket kitette valami vadbarom és otthagyta őket. Egyet hazavitt Handó, a többieknek pedig ideiglenes helyük lett, de hogy utána mi lett velük azt nem tudom. Nagyon cuki *-*


Elérkezett a megnyitó napja. Sikerült két kaja és italjegyet is szereznem, így szóltam anyának, hogy jöjjön velem és meglesz az ingyenes ebéd XD A kaja galuska volt és mellé pedig sör.





A sztárvendég Szent Martin volt - sosem hallottam róla, de néztem neten és tényleg ismert XD -,  aki zenész és főként szaxofonozik, furulyázik. Előadásához még meghívtak egy homokanimátort, aki a zene közben a kezével alakított ki homokból különböző képeket. Egyiküket sem ismertem, de pozitívat csalódtam, jó volt a zene és az "animáció" is fasza volt. 


Anyukám nagyon szeretett volna velük közös képet készíteni és aláírást szerezni, így viszont már én sem hagytam ki a lehetőséget, végül is miért ne.


A kultúrház amúgy nagyon szép lett, nekem főleg az új csillárok és mennyezet tetszett.
Az egyik szobában pedig helyett kaptak festmények is, amik a falu hagyományait ábrázolják.