2017. május 31., szerda

# 487. - Szülinapozás az ikrekkel

Egri előadásom után ugye átmentünk Anitákhoz és másnap kiültünk a parkba az ikrekkel. Hát jó pár elborult képet készítettünk XD Megbeszéltük, hogy utána rá egy héttel is menjünk, mert akkor lesz a szülinapjuk. Én vittem nekik egy gyerekpezsgőt, egy kis könyvet és lerajzoltam őket mangásan, Pokemon figurákkal - ugyanis most azt nagyon imádják. Mindenki mást vitt - játékot és tortát is kaptak. Persze mi felnőttek sem maradtunk nagyon szárazon :)) Még az egyik kis barátnőjük is ott volt, aki a kezdetben félénk volt, utána már azt kérte, hogy vele is szaladgáljak meg játszak.:D Egyébként mindegyikük kifestette magát; aztán jött Anita, majd az én kezem. Másnap ismét parkba mentünk és fagyiztunk is egyet.










# 486. - Egri előadásom - Magyar ufóesetek

Ismét meghívtak Egerbe előadni, immár a harmadik alkalommal. Most csak Attilával mentem, mert Anita sajnos különböző okok miatt nem tudott eljönni. Elég jó időt fogtunk ki, úgyhogy még kicsit sétálgattunk is a városban. Végül bementünk a szokásos Műv. Házba; megkezdtük az előkészületeket; laptop, kép, hangbeállítások után jöhetett az előadást. Egyébként nem voltak túl sokan, de túl kevesen sem, amolyan "középarány", mert tudom, hogy mennyien szoktak lenni az előadásokon. Eljött anya, mama és kereszték is megnézni, de találkozhattam Iván anyukájával is; és Mónika is ott volt. Salgótarjáni ismerősök is eljöttek, és plusz egy odavalósi illetővel is megismerkedtem, aki biciklivel tekert le az előadásomra! :) Nem semmi!
Másfél óra hosszú volt, mindenféle kép és videóanyaggal kiegészítve és úgy vettem észre, hogy bejött a hallgatóságnak. Eladtam pár könyvecskét is és több kérdést is kaptam.
Előadásom címe a "Magyar Ufóesetek egykor és most - a szemtanúk újra felkeresve" volt. Ezt adtam elő Bp-n is a tavaszi konferencián, viszont az csak 45 perc volt, és ezt kiegészítettem, több, mint dupla annyira.

Így volt meghirdetve: "Az előadó bemutatja, hogy UFO jelenségeket már az első világháború előtt is észleltek Mo.-n, majd elbeszéli, hogy felkeresett egy űrkutatót, aki az ufó témával foglalkozott; egy hölgyet, aki szeánszokon keresztül üzeneteket kapott a földönkívüliektől; és egy férfit, aki tizenévesen amatőr csillagászként egy sor ufófényképet készített."

Végül Ivánék kivittek a vonatállomásra, mert siettünk vissza Attilával Bp.-re, ugyanis nem haza; hanem Anitáékhoz mentünk és egész éjszaka beszélgettünk egy kis borocska mellett.









2017. május 29., hétfő

# 485. - 2017 Tavasz Mondocon

Akárcsak az előző posztban említettem, teljesen elmaradtam a blogolással, így a hónapokkal ezelőtti dolgokról írok pár sort. Hát a Tavaszi Mondocon is ezek közé tartozik. Rendeltem rá egy csillagos pulóvert, hogy majd azt vegyem fel, ami egyébként mindenkinek tetszett. Viszont helyettem beszéljenek a képek: összegyűlt a szokásos csapat, rég nem látott ismerősöket is felfedeztem, vagy új emberekkel is megismerkedtem. Egyébként összességében nagyon jó volt ez a két napos rendezvény és persze a nyárira is megyek majd.












# 484. - Szent Patrik nap, kirándulás a kilátókhoz, Lejlánál és távcsövezés

Azért nem semmi, hogy a március közepei Szent Patrik napról most firkálok gyorsan valamit pár képpel vegyítve. A tavalyin is voltam még Márkkal, most azonban felvetettem Attilának és Anitának is, hogy van-e kedvük jönni. És hát szerencsére volt, így egy oltári jó napot töltöttünk együtt. A felvonulás a szokásos bp-i helyszínen volt, ingyen pohár whiskeyvel és gyömbérrel, kutyákkal, zenével és zöld ruhás emberekkel. Még a tavalyi felvonulásról megmaradt a kalapom is, így alapból azt vettem fel :D A célegyenes pedig egy pub volt, ahol jó kis koncertek mentek és tovább folyt az italozás. Mindegyikünk jól érezte magát és még japán csajokat is láttam XD














Még március végén kirándulni mentem Attilával - akkor sajnos Anita nem ért rá - és két kilátóhoz is elmentünk. Piszok jó volt, de sajnos a tériszonyomat még most sem tudtam legyőzni XD Még egy kisebb barlangocskába is bementünk, valamint átgyalogoltunk Remeteszőlős végébe, ahol egy kis könyvmegálló és egy verseket mondó telefonfülke is van. Hűvösvölgyben pedig bezabáltunk egy pizzát és megittunk vagy két sört a nagy fáradalmakra.











Április elején Lejlánál is tettem egy látogatást. Életemben először próbáltam ki a VR játékot, ráadásul egy ijesztgetős horrorral XD Nagyon bejött, közben kajáltunk is egy jót, meg mindenféle hülyeséget nézegettünk neten. Lejlának van egy tök jó medvéje, aminek ha megnyomod a fejét egy bizonyos ponton, akkor elmérgesedik az arca. Na ezzel szórakoztunk egy darabig, plusz kisminkelte az egyik szememet XD





Végül megemlíteném azt is, hogy vidékre is hazajöttem és azon kívül, hogy Picúrkával játszottam, távcsöveztem is. Nagyon hiányzik nekem ez a dolog és amikor hazamegyek, mindig abban reménykedem, hogy jó idő lesz az este folyamán; és tudom majd a csillagokat kukkolni. Hát nappal is kivittem a távcsövet, hogy a felhőket és a környéket nézzem; de az estével megszívtam: három éjszakából csak egy volt a jó, a többin semmit sem lehetett látni. Itt van pár kép Picúrról; és mobillal lefotóztam távcsövön keresztül a Holdat.